Romákról

A cigányságnak, ennek az összes európai államban megtalálható népnek az eredetével kapcsolatban az idők folyamán a legkülönbözőbb legendák születtek. Nevezték őket Gypsy-knek, Gitanos-nak, Cigánynak, holott valódi nevük Roma (legalábbis a legtöbb csoport esetén; kisebb részük helyes megnevezése a Szinti).
          Tény, hogy a romák hosszú vándorlás után jutottak el Európába, és az is kétségtelen, hogy ennek kiindulópontja India volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy eredeti szülőhazájuk is ez lett volna.
A cigányok állítólagos indoeurópai eredetének elmélete egyetlen tényre hagyatkozik, nevezetesen a roma nyelvre. Ez az elmélet azonban nem vesz figyelembe számos olyan kulturális jellemvonást, amely sokkal fontosabb, mint a nyelvi eredet. A cigányok ‒a roma nyelven kívül‒ semmilyen más módon nem kötődnek Indiához. Ha következetesen alkalmaznánk azt az elméletet, miszerint egy nép eredetét nyelvének eredete határozza meg, akkor az összes észak-afrikai népet arabnak kellene tekintenünk, az askenázim zsidókat germán csoportnak, a sephard zsidókat a spanyol nép egyik vallási kisebbségének, az amerikai négereket pedig, akik ma már azt sem tudják, hogy őseik milyen nyelven beszéltek, angoloknak kellene tekintenünk.
Összefoglalva tehát, a nyelv önmagában nem elegendő egy nép eredetének a megállapításához. A romák esetében márpedig azt látjuk, hogy az összes többi elem ‒sőt, magának a nyelvnek is bizonyos elemei!‒ az indiai eredet ellen szólnak. Egy nép tagjaiban a szellemi kultúra az, ami a leghosszabb időn át megmarad, ez pedig az illető nép lelkiségében, viselkedésében, közös tudatalattijában nyilvánul meg.

Az idők folyamán sokan megpróbálták bebizonyítani a cigányok indiai eredetét, ezek a próbálkozások azonban mindig kudarcot vallottak, amikor a konkrét bizonyítékokra került volna sor. Ilyen próbálkozás volt Firdawsi munkája is, amelyet ma már senki sem vesz komolyan. Azok a népek, amelyek állítólag rokonságban álltak a cigányokkal (mint pl. a dom, luri, gaduliya lohar, lambadi, banjara stb. népek), valójában semmilyen közös eredetet nem mutatnak velük. Az egyetlen, ami közös bennük, a nomád életmód és az általuk űzött foglalkozások ‒ csakhogy ezek a foglalkozások minden nomád népre jellemzőek. Minden ilyen elmélet kudarcának okozója az, hogy eleve rossz feltevésből indul ki, figyelmen kívül hagyja a cigány nép szellemi kultúráját, amely teljesen más eredetű, mint az indiai.
Az utóbbi időben megjelent és a szakma körében nagy sikert aratott egy új elmélet, amely azonban ugyanúgy tévútra vezet, mint a korábbiak. Szerzője azt állítja, megtalálta a romák őshazáját az indiai Uttar Pradesh tartománybeli Kannaudzs vidékén. Az új elmélet, ha nem is állja meg a helyét, hiszen eleve hibás munkamódszerrel él, és tisztán nyelvészeti szempontból vizsgál valamit, ami annál sokkal összetettebb, legalább érvényteleníti a korábbi, szintén hibás elméleteket. A nyelvi alapú vizsgálódás nem elégséges egy nép eredetének a megállapításához, mert figyelmen kívül hagy olyan kulturális jellemzőket, amelyek sokkal relevánsabbak, és így értelemszerűen nem szolgál kellően meggyőző bizonyítékokkal sem.
Az alábbiakban idézek néhány szemelvényt az illető szerzőtől, de a roma szavaknak az általa használt pontatlan és nehezen követhető átírását megpróbálom egy pontosabb és könnyebben érthető átírással helyettesíteni. Pl. az „rr” betűkapcsolatnak a cigány nyelvben semmilyen fonéma nem felel meg. Az „r” torokhangot szerintem jobban visszaadja az „rh” írásmód, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a hangot nem mindegyik roma dialektus ejti (magát a „roma” nevet is írják időnként „rhoma” alakban). A „h” betűt hagyományosan bizonyos mássalhangzók ejtésekor hallható kiegészítő hang jelölésére használják, de ennek jelölésére szerintem fölösleges a különbőző ékezetek és kiegészítő jeleknek a bonyolult használata. Személy szerint én a szlovén ábécét találom a legalkalmasabbnak a roma szövegek átírására (kisebb módosításokkal), de mivel az interneten nem mindig jelennek meg az ékezetes karakterek, maradok az előbbi átírásnál.

A fent vázolt elmélet bemutatását szerzőnk egyik olyan kijelentésével kezdem, amellyel én is egyetértek:

"Közismert tény, hogy az Indiában élő népek közül egyik sem áll genetikai-rokoni kapcsolatban a romákkal. Ez igaz azokra a nomád népekre is, amelyeket egyébként szintén a „cigány” névvel illetnek. A névazonosság még a tizenkilencedik századból ered, a brit gyarmati rendőrség nevezte így az itteni nomádokat az Angliában élő cigányokkal való hasonlóságuk alapján. Nem véletlen, hogy a névvel együtt ugyanazokat a diszkriminatív szabályokat is alkalmazták rájuk, amit az angliai romákra. Később aztán a legtöbb európai kutató abból a téves feltevésből indult ki, hogy a nomád életmód a roma identitás egyik sarokköve, ezért kutatásaik alapjául a romák és az indiai nomád népekkel való összehasonlítás állt, anélkül azonban, hogy a rokonság bármilyen konkrét bizonyítékát fel tudták volna mutatni. Történt mindez azért, mert makacsul ragaszkodtak ahhoz a feltevéshez, hogy a romák nomád eredetűek".

Ez valóban így van, a kutatók eleve felállítottak magukban egy gondolkodási sémát, és erre alapozták a hipotéziseiket. A baj csak az, hogy szerzőnk sem kerüli el ezt a hibát. Abból, amit megállapít, magától adódik a kérdés: Miért nem él Indiában egyetlen olyan nép sem, amelyik rokona lenne a romáknak? Miért vándoroltak el Indiából a romák mind egy szálig, miért nem maradt nyoma az ott tartózkodásuknak, miért nem maradt fenn olyan rokon nép, amely tanúsítaná, hogy itt éltek valamikor? Erre csak egy válasz lehetséges: a romák nem indiaiak, nem erről a vidékről származnak, kultúrájuk teljes mértékben különbözik az indiaitól! A történelemben csak a vallási kisebbségek esetén látunk arra példát, hogy egy csoport teljes mértékben emigrál egy adott területről, ahol egyébként velük azonos etnikai közösség él. Ám a vallási kisebbség fogalma akkoriban csak olyan vallást jelenthetett, amelyet valahonnan máshonnan vett át az adott közösség, nem pedig belső fejlődés eredménye ‒ ez az indoeurópai térségen belül elképzelhetetlen lett volna. A szerzőnk által is tárgyalt állítólagos Horezmba való emigráció, mely során a cigányok kivonultak Indiából, minden alap nélkül való, és figyelmen kívül hagyja a romák sokkal ősibb vallását és hagyományait, amelyek nem is indiai, de nem is muzulmán eredetűek (Horezm akkoriban még nem volt mazdeista). Jelen dolgozatomban ezzel is foglalkozom a későbbiekben.
Mindezek ellenére szerzőnk a következő kijelentésével lerántja a leplet a számtalan mítosz egyikéről:

"Ami pedig a roma nyelv és bizonyos indiai nyelvek, elsősorban a pandzsábi és a radzsásztáni nyelvek közti hasonlóságokat illeti, nos az csak egyszerű trükk azon, a fent említett népekhez tartozó nacionalista körök részéről, amelyek így akarják mesterségesen felduzzasztani nemzetük lélekszámát".

"...részlet Abu Nasr Al-'Utbi (961-1040) arab krónikás Kitab al-Yamini (A Yaminok könyve) című művéből, amely beszámol Ghazni Mahmud szultánnak Kannaudzs városa elleni támadásáról, amely ennek kifosztásával, lerombolásával és lakosainak Afganisztánba való deportálásával ért véget 1018 decemberében. Ám ezek a hiányos beszámolók, amelyek csak néhány, Északnyugat-Indiába való szórványos betörésről számolnak be, nem magyarázzák meg világosan, hogyan is történt ez a száműzetés. Leírják például azt a betörést, amely 1018-1019 telén történt, és amely során a támadók sokkal keletebbre jutottak el, mint korábban, túl Malthurán, el egészen a középkorban híres Kannaudzs városáig, 50 mérföldre észak-nyugatra Kanpurtól. A 11. század elején Kannaudzs (a Mahabharatában és a Ramayanában is említett korábbi Kanakubja) négy mérföld hosszúságban húzódott végig a Gangesz partján, és Észak-India jelentős kulturális és gazdasági központja volt. Nemcsak amiatt, hogy a legtanultabb brahmanok általában kannaudzsi eredetűek voltak (ez még ma is így van), hanem mert ez a város igen magas fokát érte el a civilizáció olyan fokmérőinek, amelyeket ma úgy neveznénk, hogy demokrácia, tolerancia, emberi jogok, pacifizmus, sőt, ökumenizmus. Mégis, 1018-1019 telén Ghazniból (ma Afganisztánban található) egy rablóhorda tört rá Kannaudzsra, a lakosságot foglyul ejtették, később pedig rabszolgaként eladták őket. Ez a támadás nem az első volt, amit a szultán India ellen intézett, de a korábbiak során csak Pándzsábig és Rádzsásztánig jutott el. Most azonban Kannaudzsot, ezt a több mint 50000 lakosú várost is feldúlta, és 1018. december 20-án a teljes lakosságot rabszíjra fűzte, szegényeket és gazdagokat, fehéreket és feketéket egyaránt, akik között számos előkelőség, művész és kézműves is volt. Al-'Utbi feljegyzései szerint egész családokat adtak el Ghazni és Kabul piacain. Később, folytatja ugyanez a krónika, Khorassan és Irak fejezte be a Ghazni által elkezdett művet.
De miért kellene nekünk mindebből arra következtetnünk, hogy a romák eredete összefügg ezzel a támadással?"

Szerzőnkről itt világosan bebizonyosodik, hogy a roma kulturális elemeket egyáltalán nem veszi figyelembe, egyetlen célja csupán, hogy valahol Indiában (más ország szóba sem jön nála!) megtalálja a cigányok őshazáját. Ezért aztán számos fontos részlet elkerüli a figyelmét. Lássunk ezek közül néhányat:
·Akkoriban Kannaudzsot a Pratihara dinasztia uralta, amely nem indoeurópai volt, hanem guddzsár, egészen pontosan kazár. Nyelvészeti kutatások szerint az indoeurópai "guddzsár" és "gudzsráti" kifejezések a „kazár” megnevezésből származnak ‒ bizonyos szabályos hangtani változásoknak megfelelően: az indoeurópai nyelvek, tekintettel arra, hogy belőlük hiányoznak a „kh” és a „z” fonémák, ezeket átíráskor g-vel és dzs-vel jelölik. Következésképpen, ha a romák Kannaudzs egykori lakosaitól származnának, akkor közeli rokonságban kellene állniuk a magyarokkal, a bolgárokkal, az askenazi zsidók egy kisebb csoportjával, a baskírokkal, a csuvasokkal és más, a Kaukázus és a Volga-medencében élő népekkel. Ha így lenne, akkor végül is a cigányokra alkalmazott „magyarok” elnevezés (amelyet a legtöbb nyugati országban még ma is használnak) nem is volna olyannyira helytelen, de legalábbis pontosabb volna, mint az „indiai” minősítés.
·Ha igaz lenne az, amit szerzőnk állít, vagyis hogy a cigányok egészen a 11. századig Indiában éltek, akkor valószínűleg felvették volna a brahmanizmust, amely annak a térségnek a legelterjedtebb vallása, de legalábbis számos kulturális elemet át kellett volna venniük ‒ különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy akkoriban nem akármilyen cím volt az, ha valaki kannaudzsi brahminnak tarthatta magát! Ezzel szemben azt látjuk, hogy a cigány kultúrában, szellemi életben nyoma sincs a brahmanizmusnak. Ellenkezőleg, semmi nem áll távolabb a "Romaimózs"-tól (roma szellemiségtől), mint a hinduizmus, jainizmus, szikhizmus, vagy bármilyen  más, indiai eredetű „izmus”.
·A Ghazni szultán kétségkívül muzulmán vallású volt. Az általa deportált embereket Afganisztánban, Horezmban és Irán más területein telepítették le. Ez a helyzet egyáltalán nem tette volna lehetővé, hogy a cigányok mazdeista kulturális elemeket vegyenek át, márpedig ennek jelenléte nyilvánvaló a mai roma kultúrában. A tűzimádókat a muzulmánok majdnem teljesen kiirtották, természetes tehát, hogy egy amúgy is száműzetésben élő nép nem fog átvenni egy tiltott vallást, kockáztatva ezzel, hogy ő is hasonló sorsra jut. Mindebből tehát arra következtethetünk, hogy a romák iráni földön éltek, már jóval az iszlám megjelenése előtt, amikor még a tűzimádó vallás volt a domináns. A cigányok, mielőtt Indiába kerültek volna, Irán területén éltek, kultúrájuk pedig akkorára már teljes mértékben kialakult. Van egy másik nép, amelynek sorsa nagyon hasonlít a romákéra: a Szamáriai királyság izraelitái, akiket Médiába száműztek, és bár megtartották mózesi hagyományaikat, néhány elemet átvettek a Mági vallásból is. Az egyetlen dolog, amit nem tartottak meg, az a nyelvük ‒ ez a déli zsidókra is éppúgy igaz. Egészen 1948-ig, Izráel állam megalakulásáig a zsidók nem beszélték a héber nyelvet. Az identitást nem feltétlenül a nyelv határozza meg. Az indiai zsidók hindu nyelven beszélnek, mégis zsidóknak számítanak, nem indo-európaiaknak.

Most pedig, miután röviden rávilágítottunk a kannaudzsi eredet elméletének gyenge pontjaira, vizsgáljuk meg azt is, mi indokolja vajon szerzőnk álláspontját:

"A krónikában szereplő „fehérek és feketék” megjegyzés megmagyarázná azokat a bőrszínbeli eltéréseket, amelyek valóban megvannak a különböző cigány csoportok között - mert akkor ezek szerint az eredeti nép is már vegyes bőrszínű volt. Kannaudzsban valószínűleg sok rádzsputi is élt. Ez a nép nem tartozott az őslakokossághoz, de érdemeik miatt a Kshatrias címre emelték őket. Ez megmagyarázná azt, hogy kik lettek volna a fent említett „feketék”."

Ez egy tudóshoz nem méltó, naiv kijelentés. Ismert tény, hogy a romák, hosszú vándorlásuk során számos néppel keveredtek. Ugyanez a helyzet a zsidókkal is. Elég, ha egyszer ellátogat az ember Izráelbe, és máris láthatja, hogy a zsidók között vannak feketék, szőkék, magasak, alacsonyak stb. Egyesek az indiaiakra hasonlítanak, mások a kínaiakra vagy az európaiakra. A szerzőnk által idézett leírás semmi mást nem mond, mint hogy Kannaudzs lakossága nem volt homogén, nem egyetlen etnikumhoz tartozott. Ha a város valóban olyan kozmolita volt, amilyennek említik, akkor teljesen természetes, hogy éltek ott rádzsputok, gudzsrátik és számos más nép. De ez egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy a cigányok Kannaudzsban éltek volna.

"Az, hogy a rabszolgának elhurcolt lakosság soraiban a legkülönbözőbb társadalmi pozíciójú embereket találjuk, köztük előkelő születésűeket is, megmagyarázza, hogy amikor Európába értek, hogyan tudtak a romák olyan könnyen fontos és befolyásos emberek (királyok, császárok, pápák) kegyeibe férkőzni. Épp amiatt, mert a romák között ott voltak Kannaudzs egykori előkelőségeinek a leszármazottai is. Louis Frédéric francia indológus is megerősíti azt, hogy Kannaudzs lakossága előkelőkből, művészekből, kézművesekből és katonákból állt.."

Ez tiszta spekuláció. A romák általában jól hangzó, előkelő címeket tulajdonítottak maguknak, hogy így előnyökre tegyenek szert, menlevélhhez jussanak stb. Ezt pl. száz évvel ezelőtt is gyakorolták, amikor Dél-Amerikába érkeztek, és olyan címeket vettek fel, mint pl. „Egyiptom hercege” stb. Egy idő után persze a hatóságok gyanakodni kezdtek, miután ennyi herceg meg más előkelőség érkezett az országba. Egy tényt szerzőnk mindenesetre figyelmen kívül hagy: korábban azt állította, hogy Kannaudzs híres brahmanista központ volt; akkor meg hogyan lehetséges az, hogya romák között nincs papi kaszt? Mi történt az állítólagos „cigány brahmanokkal”? Minden indoeurópai népnek megvan a maga papi kasztja, de ugyanígy a méd-perzsáknak (mágiknak), ill. a sémi népeknek, kivéve egynek: az északi izraelitáknak. Ezek, miután Júdát elhagyták, hátrahagyták a lévitákat is, és innentől kezdve nem volt a vallásért külön felelő törzsük. Előkelőségek, művészek, kereskedők, katonák, a legkülönbözőbb rendű-rangú emberek voltak az izraeliták között ‒ de papok nem voltak. És ami még nagyon érdekes, a zsidó előkelőségeket nagyra tartották a pogány királyok udvaraiban is, és mivelhogy sokan profétikus képességekkel rendelkeztek, voltak köztük, akik Perzsiában mágusokká, jövendőmondókká, varázslókká lettek. Ne felejtsük el, hogy a cigányok által leggyakrabban űzött mágia a tarokk, amely a zsidóknál tűnik fel először.

"Az eredeti, deportált lakosság társadalmi sokszínűsége lehet annak az oka, hogy a roma nyelv a kivonulás után is folyamatosan fennmaradt, immár közel ezer éve. Szociolingvisták rámutattak arra, hogy társadalmilag minél sokszínűbb egy emigrációban élő nemzet, annál jobban és hosszabb ideig őrzi meg eredeti nyelvét."

Ez az állítás semmit nem jelent a mi esetünkben, különben is nagyon kérdéses, hiszen számos ellenpélda is van rá: történelmileg hiteles tény, hogy a száműzetésben élő zsidó társadalom a legkülönbözőbb rétegekből állt, mégis viszonylag rövid idő alatt feladták saját nyelvüket, inkább azokat a nyelveket vették át, amelyekkel a vándorlás során találkoztak. A mizrachi zsidók például még mindig asszír-arámiai nyelven beszélnek, a sephardi zsidók ladino nyelven (ez egy középkori spanyol dialektus, amelyet a zsidók hat évszázaddal azután is őriznek, hogy száműzték őket Spanyországból). Az ashekenazi zsidók jiddisül beszélnek, a romák pedig romani nyelven ‒ mindkét nép azt a nyelvet, amelyet száműzetése során vett át.
De más példák is vannak olyan népekre, amelyek különböző társadalmi rétegekből álltak, és amelyek száműzetésbe, vagy legalábbis nagyobb arányú emigrációba kényszerültek, ezért rövid idő alatt feladták nyelvüket ‒ pl. az amerikai, brazíliai és karibi feketék, a második-harmadik generációs olaszok, arabok Amerikában, Argentínában, Uruguayban, Brazíliában stb. Más népek erősebben kötődnek a nyelvük iránt ‒ pl. örmények, romák, zsidók. A társadalmi összetétel és a nyelv megőrzése között nincs olyan egyértelmű megfelelés, mint ahogyan azt szerzőnk állítja.

"Annak a vidéknek a földrajzi egysége, ahonnan a romák ősei származnak, a roma nyelv indiai elemeinek feltűnő koherenciáját is jelzi, tekintettel arra, hogy a különböző roma dialektusok közti különbségek a nyelvnek nem az indiai komponensében jelentkeznek, hanem a szókészletnek abban a rétegében, amely már az európai itt tartózkodás során alakult ki."

Mindez nem jelenti azt, hogy a cigányok őshazája Indiában lett volna. Az igaz, hogy a romani nyelv eredetileg indo-európai környezetben alakult ki, de az indiai szókészlettel megegyező szavak közösek a többi olyan népével is, amelyek a szubkontinensen kívül, egészen pontosan Mezopotámiában éltek. A hurri nyelveket tartják a indiai nyelvek legvalószínűbb ősének ‒ elég megvizsgálni a régi mitanni feljegyzéseket, hogy lássuk: a szanszkrit nyelv is ebben a régióban alakult ki. A Közel-Kelet jelentős részén, így Izrael területén is a szanszkrittal rokon nyelveket beszéltek. A bibliai horik (hurrik) Negevben, jebúzban és avában éltek, két hurri törzs pedig Júdeában és Galileában. Az észak-izráelieket az asszírok „Halában és Háborban a Gózán folyó mellett és a Médek városaiban telepítette le” (2Királyok 17:6) ‒ pontosan ez a hurrik földje. Ninive eleste után a legtöbb hurri, a száműzött zsidók egy részével együtt kelet felé vándorolt és megalapította Horezmet, ahonnan továbbhaladva később gyarmatosították az Indus völgyét és a Felső-Gangesz vidékét. Érdekes, hogy bizonyos szavak a romani nyelvben óhéber és arámiai eredetűek, ezeket semmiképpen sem vehették át akkor, amikor a Közel-Keleten át vándorolva Európa felé tartottak, hanem még történelmük nagyon korai szakaszában, még az Indiába való érkezésük előtt. Itt van például a romák saját magukra vonatkozó megnevezése (maga a roma név), amellyel az indiai eredet elméletének hívei sohasem foglalkoztak. Ez a megnevezés semmilyen szanszkrit feljegyzésben nem szerepel. Maga a szó „ember”-t jelent, és csupán egyetlen nyelvben van megfelelője: az óegyiptomi „rom” szó, melynek hasonló a jelentése. A Biblia szerint az észak-izraeli dialektus különbözött a Júdaitákétól, és sokkal inkább kötődtek az egyiptomi kultúrához, semmint a kánaánitához. Az izraeli vallás, miután elszakadt Judától, átvett bizonyos elemeket az egyiptomiból (pl. a tehén-imádatot). Nem lehetetlen tehát, hogy az „ember” jelentésű egyiptomi szót az észak-izraeliek is használták, a Hanigalbatba és az Arrapkába való száműzetés után is, sőt, később is. Tekintettel azonban arra, hogy egy nép eredetét a nyelv eredetén keresztül nem lehet megállapítani, ezt a témát nem is boncolgatom tovább.

"Ez az érv teljes mértékben hitelteleníti azt az elméletet, miszerint a romák különböző dóm törzsek egyszerű keveredéséből (vagy valamilyen más csoportból) származnak. Érdemes megemlítenünk azt is, hogy már Sampson is feljegyezte: a romák „Perzsiába egységes, egy nyelvet beszélő csoportként érkeztek."

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a „dóm-elmélet” volt tudós berkekben a hivatalos álláspont egészen a legutóbbi időkig, és mivelhogy megdőlt, kiderült, hogy számos más, hozzá kötődő, az indiai eredetet valló elmélet rossz nyomon jár, és semmi máshoz nem vezetett, mintvéget nem érő, egymásnak ellentmondó kutatásokhoz.

"Kannaudzsban valószínűleg nagyszámú Dhomba művész élt, mint ahogy egyébként minden civilizált városban akkoriban. Kannaudzs, mint Észak-India legjelentősebb szellemi-intellektuális központja, kétségkívül vonzó volt a művészek számára, akik között számos Dhomba is volt (lehet, hogy a mai Dhomb-ok őseiről van szó). Amikor a Kannaudzsi lakosság szétszóródott Horezmben és környékén, a Dhomba művészek valószínűleg átvették a helyi lakosság szellemi örökségét - sokkal inkább, mint az előkelőségek és a kézművesek. Ez megmagyarázná azt, hogy miért terjesztették ki a „Dhomba” megnevezést az összes Kannaudzsi idegen csoportra. Később alkalmazhatták ezt a megnevezést önmagukra is (szemben a sokkal általánosabb „indiai” jelentésű Sind[h]~, Perzsa, Hind~, jón Gr. Indh~ névvel - amiből talán a 'Sinto' név is származik, az ~nd~ -nek ~nt~-vé való paradoxális fejlődése ellenére, amit jelen esetben mégis valószínűsítenünk kell. Néhány roma nyelvjárásban, mint pl. a magyarországi, osztrák, szlovéniai, úgy tűnik, ténylegesen le is játszódott ez a hangtani fejlődés."

Mivel szerzőnk nem talál megnyugtató magyarázatot a „roma” elnevezés eredetére vonatkozóan, mindenféle spekulációkra, ürügyekre támaszkodik. Jellemző a szóhasználat is: „valószínűleg”, „talán”, „esetleg”, „úgy tűnik” stb. Az egész koncepció, amin ez az elmélet alapszik, összeomlik, mert nem tud választ adni azokra a kulturális és spirituális jellemvonásokra, amelyek minden roma emberben közösek, másrészt az olyan állítás, miszerint „lehetséges, hogy átvették a Dhom nevet önmaguk megnevezésére”, azt is elárulja, hogy az egész elmélet téves. Szerzőnk ellentmond önmagának, hiszen korábban azt állította, hogy „a Kannaudzsiak közül sokan előkelő származásúak voltak”, később pedig azt feltételezi, hogy ugyanezek az előkelőségek felvették egy náluk alacsonyabb kaszt, a Dhomba művészek megnevezését.

"Az, hogy a proto-roma lakosság városi környezetből származik, és hogy elsősorban előkelőségekből, művészekből és kézművesekből álltak, talán azt is megmagyarázza, miért van az, hogy nagyon kevés cigány ember dolgozik mind a mai napig a mezőgazdaságban. Noha „a föld azon a vidéken gazdag volt, a termés bőséges, az éghajlat pedig meleg”, ahogy Xuán Zàng kínai zarándok (cigányosan nevezték Hsüan Tsang-nak is) feljegyzi, „ mégis kevesen foglalkoztak mezőgazdasággal”. Valóban, már az ókorban is inkább csak virágokat termesztettek, azokat is elsősorban vallási céllal."

Noha ez az állítás nem bizonyító erejű, inkább azt a hipotézist erősíti meg, hogy a romák nem Indiából származnak. Ha alaposan összehasonlítjuk őket a zsidó néppel, akkor ugyanerre az eredményre jutunk, hiszen a zsidók is, noha a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből álltak, soha nem foglalkoztak mezőgazdasággal, mindig is városokban éltek (ez a mai diaszpórában is igaz). Ilyen tevékenységgel csak a legújabb időkben, Izráel államban kezdtek el foglalkozni, hiszen szükség volt rá a nemzet fejlődése érdekében. Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a cigányok, amikor Indiába érkeztek, már nagyjából olyanok voltak, mint ma. Az észak-asszírok és a babiloni asszírok deportálták Izráel és Júdea népét, mint ahogyan a Bibliában is olvashatjuk: „És elhurcolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kívül senki sem maradt ott. És elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurcolta Jeruzsálemből Babilóniába. És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harcra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya”  (2Királyok 24:14-16) „A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket”  (2Királyok 25:12). Ugyanezt tette az Északi Királysággal Asszíria királya is 120 évvel korábban. Azok a földművesek, akiket helyükön hagytak, a mai szamáriaiak ősei. A legtöbb izraelita „elveszett” a szülőföld számára, nagy valószínűséggel India felé kezdtek el vándorolni.

"Úgy tűnik, a romák egy része a Gangesz vizén elmenekült a hadjárat elől, és Benares felé indult, ahonnan a bennszülött lakosság ellenséges magatartása miatt tovább kellett vándorolniuk a Ranchee vidéke felé. Ezek az emberek Sadri nyelven beszéltek, egy sajátos indiai nyelven, amelyet elsősorban a különböző törzsek között kommunikációra használtak. Érdemes megemlíteni, hogy a Sadri nyelv tűnik az összes indiai nyelv közül a legalkalmasabbnak arra, hogy a romani nyelven beszélőkkel szót értsenek."

Szerzőnk megint csak egy spekulatív elméletre hagyatkozik, amely a cigányok és egy indiai törzs közti rokonságot ismét csak valami látszólagos nyelvi azonosságokra építi, de nem veszi figyelembe a roma kultúrát, szellemiséget, törvényeket és hagyományokat, ráadásul történelmi bizonyítékokat sem tud felhozni. A nyelvi rokonság mindig nagyon relatív a népek származása tekintetében, és gyakran félrevezető is, hiszen olyan népek között is lezajlik nyelvcsere, amelyek nem állnak rokonságban egymással. Úgy tűnik, szerzőnk nem ismeri azokat a furcsa eseteket, mint például a következő: van Argentinában egy Santiago del Estero nevű régió, ahol még mindig beszélnek egy, a gyarmatosítás előtti időkből származó bennszülött nyelvet, a Kechuát, amely az inkák nyelve volt. A furcsa az, hogy azok nagy része, akik ezt a nyelvet ma beszélik, nem őslakosok, hanem szíriai-libanoni arabok, akik körülbelül egy évszázaddal ezelőtt telepedtek le itt. Ha valamilyen katasztrófa miatt megsemmisülnének a dél-amerikai arab bevádorlókról készült feljegyzések, akkor a 25. század tudósai valószínűleg arra a következtetésre jutnának, hogy ezek az arabok az egykori inka civilizáció utolsó, életben maradt leszármazottai. Amit viszont nem tudnának megmagyarázni, az az, hogy ezek az „inkák” miért ortodox vallásúak egy római katolikus országban, noha a két vallás és szokásrendszer sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a roma kultúra az indiaihoz.
Másik, hasonló példa magukkal a cigányokkal kapcsolatos: Északnyugat-Olaszországban a helyi piemonti nyelvjárást a nem roma származású lakosság már alig beszéli, legfeljebb csak néhány idős személy, a gyerekek már csak olaszul beszélnek. A nyelvjárás mégis fennmaradt, méghozzá a helybeli romáknak köszönhetően, akik azt saját cigány nyelvüknek tekintik. Egy, a fentihez hasonló helyzetben a jövőbeni tudósok valószínűleg arra a következtetésre jutnának, hogy Piemont őslakosai a cigányok...

"Továbbá, szokás a Sadrieknél, hogy bizonyos ceremóniák alkalmával egy kis vizet öntenek ki a földre, mielőtt innának, és közben azt mondják: „testvéreinkre, akiket a hegyeken túli hideg szél vitt” (ez a Rézműves Melindával való személyes beszélgetés alkalmával hangzott el). Talán Mohamed foglyai voltak ezek a „testvérek”, akiket említ. Tény, hogy a Sadriül beszélőkkel kapcsolatban még további kutatásokra van szükség."

Újabb, nem konkrét tényeken alapuló spekuláció. A deportálások akkoriban meglehetősen gyakoriak voltak, és azt állítani, hogy a fenti mondat a romákra vonatkozik, enyhén szólva elhamarkodott. Ami ebben a Sadri szokásban sokkal fontosabb, az az, hogy „a hegyek mögötti hideg szél” aligha utalhat egy nyugati irányú, a folyón túli deportálásra, sokkal inkább egy északi, a Himalája mögötti területre.

A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.

Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 6
Havi: 11
Össz.: 10 755

Látogatottság növelés

Oldal: A romák eredete
Romákról - © 2008 - 2024 - danokrisztian.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat